- 2 bögre sushi rizs
- 1 csomag nori sushi alga lap (10 db)
- natúr sajtkrém
- füstölt lazac (nyers kellene, de én nem vagyok elég bátor hozzá :)
- kígyóuborka
- 2 lapított ek cukor
- 0.5 dl rizsecet
- 1 lapított kk só
- wasabi vagy 3-4 kk wasabi por (vízitorma)
- rózsaszín savanyú gyömbér
- szójaszósz
Elkészítés:
- Megmossuk több léről a rizst, egészen addig, amíg már teljesen tiszta víz jön le róla. (Ha nem mossuk meg rendesen, akkor nem fog eléggé ragadni.)
- Ezután megfőzzük: annyi vizet töltünk rá, hogy kb 2 ujjnyi legyen még a rizs szintje fölött, lefedjük és egyszer sem emeljük fel a fedőt. Főzéskor nem fűszerezzük! Lehetőleg átlátszó fedővel főzzük, akkor látni fogjuk, hogy mikor fő fel, ekkortól alacsony fokozaton főzzük készre, vagyis kb addig, amíg elfő róla a víz.
- Hagyjuk kihűlni a rizst langyosra (tiszta konyharuhával/fedővel letakarva).
- Összekeverjük a rizsecetet a cukorral és sóval, ha nagyon savanyúnak találjuk, akkor egy kis vizet is keverhetünk hozzá. Az ecetes keveréket ráöntjük a rizsre és lazán ekkor kavarjuk meg először és utoljára.
- Hosszú csíkokra vágjuk a füstölt lazacot és sajtkrémet kenünk rá (ez csak azért kell, mert kiemeli a lazac ízét).
- Meghámozzuk a kígyóuborkát és azt is felvágjuk csíkokra, a belsejében levő puha, magos részt nem használjuk fel.
- Ha wasabi port használunk, akkor kis vízzel elkeverjük.
- Következik a sushi elkészítése: veszünk egy alga lapot, ezt ráhelyezzük (fényes oldalával lefelé) a bambusztekercsre, mellyel fel fogjuk majd tekerni. Nedves, de nem vizes kézzel vékonyan rákenjük a rizst kb fél cm vastagon, kivéve az algalap egyik szélén (azt fogjuk feltekerésnél rátapasztani a másik oldalra), ízlés szerint kis wasabival megkenjük a közepét, helyezünk rá egy csík lazacot és egy csík uborkát, majd óvatosan feltekerjük: úgy kell, hogy tekerés közben préseljük, hogy álljon össze, de ne nyomjuk szét és lehetőleg minél inkább henger alakú legyen a végeredmény.
- Ha minden hozzávaló elfogy, jöhet a szeletelés. Vegyünk egy nagy és éles kést, és egy tiszta, megnedvesített konyharuhát. Helyezzük a tekercset egy vágódeszkára és a megnedvesített késsel középen vágjuk el, majd minden darabot ugyancsak megnedvesített késsel megint felezünk. Ez a módszer a legjobb, hogy szépen fel tudjuk szeletelni és minél kevésbé deformálódjanak a szeletek. Fontos, hogy minden vágás előtt letöröljük és nedvesítsük a kést.
- Tálaljuk, savanyú gyömbért, wasabit és szójaszószt kínálunk hozzá.
Megjegyzések, tapasztalatok:
-
Interneten számos videót lehet találni arról, hogy miként kell a sushit
készíteni, sőt külön-külön az egyes lépésekről, pl hogyan kell a rizst
megmosni, megfőzni, milyen alapanyagokat kell használni, hogyan kell
feltekerni, felszeletelni, stb.
-
Mi barátnős este keretében készítettük el, egyik barátnő már tapasztalt
a japán ételek készítésében, ő okított minket. Eddig csak ettünk az
általa készített sushikból, most együtt készítettük. Jó móka volt. :)
-
Az alapanyagokat könnyebb beszerezni, mint gondoltam, nemcsak spéci
üzletekben kapható a hozzávalók nagyrésze, hanem akár kisebb
élelmiszerboltok polcain is megtalálható, csak eddig ilyesmit sosem
kerestem, így fel sem tűnt.
Ne feledkezzünk meg az alga lapok gáz égő feletti pirításának fontosságáról :)
VálaszTörlésSCS
Kedves Csaba!
TörlésA boltban kapható algalapok már meg vannak pirítva tudomásom szerint :)