A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 26., vasárnap

Paradicsomsaláta



Hozzávalók:
  • 4 paradicsom
  • 3 db újhagyma (vagy 1 kisebb hagyma)
  • petrezselyemzöld  
  • 2-3 ek ételecet
  • 2 kk cukor
  • só
  • bors
  • 2.5 dl víz
Elkészítés:
  1. A paradicsomokat kockákra vágjuk.
  2. Az újhagymát felkarikázzuk (a hagymát felkockázzuk).
  3. A petrezselyemzöldet nagyon apróra vágjuk, egy kiskanálnyit adunk belőle a salátához.
  4. Elkészítjük a saláta levét: az ecetet, cukrot, sót, borsot a vízzel elkeverjük, amíg a cukor és só feloldódik, ekkor ráöntjük a többi hozzávalóra, jól összekeverjük, majd pár órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

2016. február 6., szombat

Kukoricás kínai kel saláta


Hozzávalók:
  • 1 közepes fej kínai kel
  • 1 kukoricakonzerv
  • kb 200 g natúr joghurt (ha nagyobb a kínai kel, akkor mehet több is)
  • 7-fűszersó (vagy só és zöldfűszerek tetszőlegesen) 
Elkészítés:
  1. A kínai kelt megtisztítjuk, a leveleket lemossuk, majd hosszában kettévágjuk, utána felszeleteljük. A nagyobb ereket kivághatjuk, de nem muszáj. A belső zsenge közepét karikázzuk. Egy nagyobb tálba tesszük.
  2. Hozzáadjuk a lecsepegtetett kukoricát.
  3. A joghurtot összekeverjük 7-fűszersóval, ráöntjük a salátára, jól elkeverjük és már tálalhatjuk is.


Megjegyzések, tapasztalatok:
- Nagyon gyorsan elkészül és nagyon szeretem. Éhesen hazaérve életmentő tud lenni. :D
- A Bad Ischler 7-fűszersót csak ajánlani tudom mindenkinek. Több mint 10 éve használom salátákhoz, ez az egyetlen fűszerkeverék, amit szeretek, többnyire én magam kevergetem a fűszereket, de ez mindig hiányzik, ha nincs itthon. Salátákhoz azért kiváló, mert finomra vannak benne őrölve a fűszerek és a só is, valamint nagyon eltalálták az arányokat. Van bio változata is. Fő összetevői a són kívül: bazsalikom, kapor, petrezselyem, majoránna, rozmaring, babérlevél és kakukkfű.

2015. május 13., szerda

Beluga lencse saláta


Hozzávalók:
  • 100 g beluga lencse (fekete lencse)
  • fél konzerv csemegekukorica
  • egy nagy maréknyi zöldbab (fagyasztott/friss/üveges)
  • húskockák (pl. csirkemell, karaj, sonka)
  • só
  • babérlevél
Elkészítés:
  1. A lencsét sós vízben megfőzzük, babérlevelet is teszünk a főzővízbe. 
  2. Ha fagyasztott vagy friss babot használunk, akkor azt is főzzük meg, külön főzővízben.
  3. Összevegyítjük a lencsét, babot, kukoricát.
  4. Tetejére halmozzuk a húskockákat. 

Megjegyzések, tapasztalatok:
- A beluga lencsét (fekete lencse) nem szükséges előre beáztatni, kb 20-30 perc alatt enélkül is megfő.
- Én maradék sült húst használtam fel, de piríthatunk csirkemellet vagy akár sonkával is lehet helyettesíteni.

2015. április 6., hétfő

Orosz hússaláta


Hozzávalók:
  • főtt zöldségek: 
    • sárgarépa
    • petrezselyem
    • zöldborsó
    • burgonya
  • főtt húsok
    • házi füstölt parasztsonka
    • füstölt marhanyelv
  • főtt tojás
  • alma
  • savanyú uborka
  • öntethez:
    • majonézhez:
      • tojás sárgája
      • napraforgóolaj
      • pár csepp citromlé
    • tejföl
    • mustár
    • fűszerek (lehetőleg mozsárban frissen törve)
      • só
      • bors (tarkabors + szecsuáni bors)
      • mustármag
      • szerecsendió

Elkésztés:
  1. A főtt hozzávalókat előre megfőzzük és lehűtjük, majd mindent apró kockákra vágunk. Ugyanígy teszünk az almával és a csemegeuborkával is.
  2. Elkészítjük a majonézt: a hozzávalók mennyiségétől függően 1 vagy 2 tojássárgájából, olajjal, pici citromlével.
  3. A majonézt tejföllel és mustárral "lágyítjuk", majd fűszerezzük.
  4. Végül mindent egy nagy tálba öntünk és óvatosan jól elkeverjük.
  5. Tálalás előtt pár órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.


Megjegyzések, tapasztalatok:
- Ahány ház, annyi szokás, orosz hússalátára is mindenkinek megvan az a recept, ami leginkább az ízlése szerinti. Én így szeretem: minél többféle, lehetőleg húslevesben főtt zöldség és legalább 2 féle hús, a házi majonéz pedig szintén elengedhetetlen hozzávaló.
- Húsvét után a megmaradt főtt sonka és főtt tojás remek reinkarnációja lehet.
- Az összes hozzávaló mennyiségének kb negyedét tegyék ki a húsfélék. Az arány ízlés szerint változhat, mindenki tapasztalja ki, hogy miből mennyit szeret beletenni.
- 2 tojás sárgájából már 8 személyes adaghoz is elegendő majonézt tudunk készíteni. Ehhez a mennyiséghez én 3 púpos ek tejfölt és 1 ek mustárt tettem.
- Színes zöldségekkel még különlegesebbé tehetjük a salátánkat, pl fekete/lila + sárga + a megszokott színű sárgarépával. (A fekete répát külön kell megfőzni, mert mindent megfest.)




2015. március 29., vasárnap

Bazsalikomos-tonhalas saláta


Hozzávalók (2 személyre):
  • fél fejes saláta
  • fél kaliforniai paprika
  • fél kígyóuborka
  • 1 db paradicsom
  • nagy csokor friss bazsalikom (szokásos cserépben kapható bazsalikom kb fele)
  • fetasajt
  • 1 nagy sárgarépa
  • 6-8 db bébikukorica
  • 1 tonhalkonzerv (aprított)
  • citrom
  • olívaolaj
  • zöldfűszeres só
Elkészítés:
  1. A sárgarépát hosszúkás darabokra szeleteljük, a bébikukoricákat pedig felénél eltörjük, majd ezeket pici olívaolajon megpirítjuk.
  2. A többi zöldséget és a bazsalikomleveleket megmossuk, felaprítjuk. Ízlés szerint adunk hozzá kockára vágott fetasajtot, kevés zöldfűszeres sót és egy nagy tálban összekeverjük.
  3. A salátakeverékre halmozzuk az előre kicsit megpirított sárgarépát és bébikukoricát, valamint a jól lecsepegtetett aprított tonhalat.
  4. Citrom levével meglocsoljuk és frissen fogyasztjuk.

Megjegyzések, tapasztalatok:
- Bármilyen zöldséget tehetünk a salátába, amit szeretünk és ami épp kéznél van.
- A tonhal és a friss bazsalikom nagyon jó párosítás.

2014. november 21., péntek

Pagodakarfiol saláta



Hozzávalók (4 adag):
  • 1 kisebb pagodakarfiol
  • marinádhoz:
    • 0.5 dl fehérborecet
    • 0.5 dl olívaolaj
    • 1 babérlevél
    • 10 g kristálycukor
  • 1 nagyobb édesburgonya
  • 2 narancs
  • 100 g madársaláta
Elkészítés:
  1. A pagodakarfiolt rózsáira szedjük és párolóedényben megpároljuk, vigyázva, hogy roppanós maradjon.
  2. Az édesburgonyát süssük meg sütőben (220 fok, 30 perc) 
  3. Hagyjuk kihűlni a karfiolt és az édesburgonyát is.
  4. Készítsük el a marinádot: keverjük össze az olívaolajat, fehérborecetet, cukrot és babérlevelet. A párolt karfiolt jól forgassuk bele a marinádba és hagyjuk benne állni legalább 1 órát.
  5. Közben pucoljuk meg a narancsokat és az édesburgonyát, majd vágjuk kockára. A madársalátát mossuk meg.
  6. Tálaláskor a madársalátát elosztjuk a tányérokra (előtte összeforgathatjuk kevés olívaolajjal), erre halmozzuk a narancs és sült édesburgonya kockákat, majd a tetejére tesszük a lecsepegtetett marinált pagodakarfiolt.


Megjegyzések, tapasztalatok: 
- A pagodakarfiol igen dekoratív és érdekes zöldséges. A karfiol és a brokkoli keresztezéséből született,
Olaszországból származik, romanesco brokkolinak is nevezik. Az élénkzöld, csipkés tornyos zöldség Fibonacci spirálokból áll (viccesen nevezik fraktálkarfiolnak is).
- A madársaláta helyettesíthető bármilyen salátával, az édesburgonya sütőtökkel, a pagodakarfiol pedig hagyományos karfiollal vagy brokkolival.
- A receptet itt találtam.
- A marinálás az élelmiszerek elkészítés előtti pácolása fűszerezett, gyakran savas kémhatású folyadékban.


2014. július 13., vasárnap

Tonhalas tésztasaláta



Hozzávalók (2 személyre):
  • 200 g durum fussili (orsótészta)
  • 160 g tonhal (natúr lében)
  • 1 konzerv kukorica
  • 1 nagyobb piros paprika (kaliforniai vagy kápia)
  • 1 citrom
Elkészítés:
  1. Megfőzzük a tésztát sós vízben.
  2. A paprikát megmossuk, kivágjuk a magházát és apró kockákra vágjuk.
  3. A leszűrt tésztát hideg vízzel átöblítjük, ezzel lehűtjük. Hozzáadjuk a paprika-kockákat, a kukoricát és a tonhalat, majd ráfacsarjuk a citrom levét.
  4. Jól összeforgatjuk és tálalhatjuk is, de behűtve még finomabb, mert összeérnek az ízek.

Megjegyzések, tapasztalatok:
- Nagyon gyorsan elkészül és finom.:)

2014. július 10., csütörtök

Francia bab saláta


Hozzávalók:
  • 250 g francia bab
  • 2 főtt tojás
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 1 paradicsom
  • 50 g házi sonka
  • olívaolaj
  • só
  • bors
Elkészítés:
  1. Főzzük meg a tojásokat (10 perces kemény tojás), majd távolítsuk el héjukat. Amikor kihűlt vágjuk fel.
  2. A babot megpucoljuk: végeit lecsípjük és 2-3 darabba tördeljük a csöveket, ezután forrásban levő sós vízbe tesszük és kb 5 percig főzzük (ne legyen teljesen puha, jobb, ha kicsit még roppanós).
  3. A sárgarépát meghámozzuk, hosszúkás vékony darabokra vágjuk, pici olívaolajon egy serpenyőben megpirítjuk, de a babhoz hasonlóan ezt is csak annyira, hogy roppanós maradjon. Közben sózzuk, borsozzuk, amikor kész van, tegyük félre egy tányérra.
  4. A házi sonkából ízlés szerinti mennyiséget vágjunk apróra és picit pirítsuk meg a serpenyőben.
  5. A paradicsomot vágjuk kockákra.
  6. Amikor minden hozzávalót előkészítettünk, keverjük össze és tálalhatjuk is. 
 

Megjegyzések, tapasztalatok:
- Nem probléma, ha nem egyszerre készülnek el a hozzávalók, inkább hidegen tálaljuk.
- Aki úgy érzi, hogy nem elég fűszeres, bátran ízesítse még egyebekkel, vagy akár öntetet is lehet készíteni hozzá, én szeretem, ha a zöldségek íze dominál.
- Ne feledkezzünk meg arról, hogy a házi sonka sós.

2014. május 3., szombat

Mentás-petrezselymes bulgursaláta fácánnal és zöldségekkel


 

Hozzávalók:
  • 150 g bulgur
  • 4 dl víz (bögrében mérjük le a bulgurt, 2szeres mennyiségű víz kell)
  • kis csokor petrezselyemzöld
  • 8-10 friss mentalevél
  • 100 g húslevesben főtt fácánhús (elhagyható, helyettesíthető csirkemellel)
  • 2-4 szál újhagyma
  • 1 kaliforniai paprika
  • 1 nagyobb lime leve
  • 2 ek olívaolaj
  • só
  • őrölt fekete bors
Elkészítés:
  1. A vizet egy lábosban felforraljuk, majd hozzáadjuk a bulgurt és sót, megkavarjuk, kb 5 percig főzzük, majd a tűzről levéve fedővel letakarva hagyjuk kb 20 percig. Ezalatt a bulgur beszívja a vizet és teljesen megpuhul, de nem ázik el, pergős marad. Ezután kihűtjük.
  2. A paprikát, és hagymát (zöld szárát is) megtisztítjuk, szeleteljük/daraboljuk ízlés szerint.
  3. Apróra vágjuk a petrezselyem- és mentaleveleket.
  4. A húst felkockázzuk.
  5. A kihűlt bulgurhoz adunk 2 ek olívaolajat, a lime kifacsart levét, az apróra vágott petrezselyem- és mentaleveleket, a paprikát, hagymát, a fácánhús-kockákat, kevés sót és ízlés szerint őrölt borsot, majd összeforgatjuk, hogy egyenletesen elkeveredjenek.
  6. Akár azonnal fogyasztható, de még jobb, ha pár órára hűtőbe tesszük.



Megjegyzések, tapasztalatok:
- Gazdagíthatjuk ízlés szerint más zöldségekkel.
- Ezekkel a mennyiségekkel igen tartalmas lesz, nagyszerű például vacsorára. (Ez kb 4-személyes adag.)
- Sokkal több petrezselyemmel és mentalevéllel, paprika helyett paradicsomkockákkal, elhagyva a húskockákat és fűszerezve őrölt köménnyel, megkapjuk a libanoni tabulét. Én ezt faragtam a saját ízlésemre és a hűtőben talált hozzávalókra. :)

2014. április 26., szombat

Adzuki babos saláta


Hozzávalók (1 személyre):
  • 5 dkg adzuki bab
  • 2 hónapos retek
  • 2 uborka
  • 1/2 piros kaliforniai paprika
  • 1 marék salátalevél
Elkészítés:
  1. Az adzuki babot megfőzzük sós vízben. Hagyjuk hűlni.
  2. A zöldségeket megtisztítjuk és felaprítjuk. 
  3. Amikor a bab langyosra hűlt, tetejére halmozzuk a zöldségeket.


Megjegyzések, tapasztalatok:
- Bármilyen zöldségeket használhatunk ízlés szerint.
- Akár joghurtöntetet is készíthetünk hozzá, de ez a natúr verzió is igen ízletes.

2014. április 2., szerda

Tavaszi lencsesaláta


Hozzávalók:
  • 200 g lencse
  • 250 g csirkemellfilé
  • 3 db új sárgarépa
  • 1 csomó hónapos retek
  • 2 db zöldhagyma
  • 1/2 alma
  • 1/2 fejes saláta
  • 200 g natúr joghurt
  • olívaolaj
  • só
  • őrölt bors
  • zöldfűszerek
  • 1 babérlevél

Elkészítés:
  1. A lencsét előre beáztatjuk (12-24 órára), majd sós vízben, 1 babérlevéllel megfőzzük, leszűrjük és kihűtjük.
  2. A csirkemellet apró darabokra vágjuk és egy serpenyőben pici olívaolajon megsütjük, meg is piríthatjuk.
  3. A sárgarépát felkarikázzuk. Nyersen is tehetjük a salátába, vagy főve, esetleg a csirkemellel együtt megpárolhatjuk.
  4. A többi hozzávalót (retek, zöldhagyma, saláta, alma) is megtisztítjuk, felszeleteljük, majd a hússal, sárgarépával és lencsével együtt mindent egy nagy tálba teszünk. A joghurtot összekeverjük a sóval, borssal, ízlés szerint zöldfűszerekkel, majd ezt az öntetet a salátára öntjük és jól összekavarjuk.
  5. Fogyaszthatjuk frissen is, de ha van lehetőségünk, elkészíthetjük előre és hűtőbe téve pár óra alatt az ízek összeérnek és talán még jobban élvezhetjük az ízeket.



 

Megjegyzések, tapasztalatok:
- Tipp: Tortilla-ba töltve is igazán finom és még kiadósabb.

2014. február 26., szerda

Zöldbabsaláta főtt tojással





Hozzávalók:
  • 1 üveg zöldbab (lecsepegtetve nekem 330 g volt)
  • 3 ek tejföl
  • 1 ek majonéz
  • 0.5 ek mustár
  • zöldfűszeres só
  • őrölt bors
  • 2 db főtt tojás

Elkészítés:
  1. Főzzük meg a tojásokat.
  2. Keverjük össze a tejfölt, majonézt, mustárt, ízesítsük zöldfűszerkeverékes sóval, kevés őrölt borssal, majd forgassuk bele a zöldbabot.
  3. Pár órára tegyük hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek (ha van rá lehetőség).
  4. Tálaláskor adjuk hozzá a főtt tojásokat.





Megjegyzések, tapasztalatok:
- Ez egy igazán tartalmas és laktató saláta. Ritkán használok bolti majonézt (majdnem soha), de most éppen volt itthon, el kell használni, ezért kipróbáltam ezt az összetételt. Igazán finom :)
- Zöldbab lehet friss vagy fagyasztott is, ebben az esetben meg kell főzni előbb, jobb, ha csak roppanósra főzzük, nem teljesen puhára.
- Én ilyen zöldbabot használtam most.
- Aki szereti a hagymát, gazdagíthatja a salátát felkarikázott zöldhagymával vagy egy kis fej kockára vágott lilahagymával.
- Néhány félbevágott koktélparadicsom vagy felkockázott nagyobb méretű paradicsom sem rontja el. :)

2014. január 31., péntek

Narancsos, datolyás vöröskáposzta-saláta





Hozzávalók:
  • 40 dkg vöröskáposzta
  • 2 nagy narancs
  • 5 dkg magozott datolya
  • só
  • bors
  • olívaolaj
Elkészítés:
  1. A vöröskáposztát lereszeljük, kevés olívaolajjal meglocsoljuk.
  2. Sózzuk, borsozzuk, jól összeforgatjuk.
  3. A narancsot kifilézzük és minden kicsorgó lével együtt a káposztához adjuk.
  4. Végül hozzáadjuk az apróra vágott datolyát is.


Megjegyzések, tapasztalatok:

2014. január 20., hétfő

Kelkáposzta-saláta datolyával

Hozzávalók:
  • 20 dkg kelkáposzta
  • 1/2 citrom leve
  • 1 kis hagyma
  • 1 kk méz
  • 1/2 kk só
  • 1/2 mk szárított csili
  • 2 ek olívaolaj
  • 8 szem datolya kimagozva, felaprítva
  • 5 dkg szeletelt mandula
  • 5 dkg parmezánforgács 
Elkészítés:
  1. A kelkáposztát lereszeljük, a hagymát nagyon apróra kockázzuk.
  2. A citromlevet, hagymát, mézet, sót és a csilit elkeverjük (figyeljünk oda, hogy a só feloldódjon teljesen), és belekeverjük a káposztát. Legalább 20 percig (akár egy napig is lehet) hagyjuk állni a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.
  3. Ezután hozzáadjuk az olajat. 
  4. Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a mandulát.
  5. A pirított mandulát a datolyával együtt a salátába forgatjuk, végül megszórjuk a parmezánforgácsokkal.

2013. szeptember 28., szombat

Sopszka-saláta

Ez a kedvenc salátám az egész Balkánon!

Bár bolgár eredetűnek tekintik, én a legjobb Sopszka-salátákat Macedóniában ettem. Igaz, Bulgáriában még nem jártam. :)

Honnan kapta a nevét ez a saláta?
A sop egy népcsoport megnevezése a bolgár-szerb-macedón hármas határ (Sopluk) környékén. Sajátos nyelvük jobban hasonlít a bolgárra, mint a szerbre vagy a macedónra, és magukat is tipikusan bolgárnak tartják, de mind a nyelvük, mind a kultúrájuk igazi balkáni keverék.
A hagyomány szerint a Sopszka-saláta a Sop-vidék konyhájának jellemző ételeként terjedt el Bulgáriában és a többi balkáni országban. A masztika illetve rakija alkoholos italokhoz vagy előételként fogyasztják.

A Sopszka-saláta elkészítése nem nagy ördöngösség, a lényeg a megfelelő, jóízű alapanyagokban rejlik. A recept az "ahány ház, annyi szokás" elve alapján némileg eltérő lehet. Ami biztos, az az, hogy a legfontosabb alapanyagok a paradicsom és a kígyóuborka, valamint a reszelt sajt a saláta tetején. Ezen kívül egyes vidékeken paprikát is tesznek bele, hagymát is kockázhatnak (pl. Macedóniában mindig megkérdezik, hogy kérünk-e bele, máshol ez nem jellemző, beleteszik és kész), összevágott petrezselyemzöldet is szórhatnak rá (ezt csak olvastam, még sehol nem találkoztam vele), viszont szinte mindig olívabogyóval díszítik. Az interneten található receptek szerint enyhén sózzák a zöldségeket és kevés borecettel és olajjal locsolják, de én ezt sem tapasztaltam, pedig a Sopszka-saláta az egyik olyan étel a Balkánon, amit mindenhol szoktam enni. A sajt a tetején általában fehér, puha juhsajt, az ún. "szirene", mely Magyarországon is beszerezhető a nagyobb hipermarketek sajtpultjaiban.

Most először próbáltam ki otthon, én só, ecet és olaj nélkül készítettem, legközelebb majd kipróbálom ezekkel együtt is.

Hozzávalók:
  • 1 nagyobb kígyóuborka 
  • 8 közepes paradicsom
  • 1 kisebb hagyma fele
  • 5 dkg szirene sajt
Elkészítés:
  1. A kígyóuborkát hosszában négybe vágjuk, majd kb 1 cm-es darabokra szeleteljük. (Aki nem szereti az uborka héját, az előre hámozza meg, én is így szoktam.)
  2. A paradicsomokat 8-ba vágjuk.
  3. A hagymát apróra kockázzuk.
  4. A salátástál/tányér aljára tesszük az uborkát, rá a paradicsomot és a hagymát, majd erre reszeljük a sajtot.
  5. Végül tetszés szerint díszíthetjük.
  6. Ha van rá idő, akkor hűtsük be.






Nagyon jó kis cikk, részben forrásként is használtam a fenti leíráshoz: