A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 21., vasárnap

Cukkinis rakott penne



Hozzávalók:
  • 250 g penne
  • 1 közepes cukkini (300-400 g körüli)
  • 100 g kolozsvári szalonna
  • 2 dl 12 %-os tejföl
  • 1 tojás
  • 1 tömlős krémsajt (100 g)
  • só
  • bors
  • egyéb fűszerek ízlés szerint
  • vaj a tepsi kikenéséhez
  • 1 ek olaj
Elkészítés:
  1. Lereszeljük a cukkinit és megsózzuk.
  2. A szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk egy serpenyőben, majd kicsit hűlni hagyjuk.
  3. Közben egy lábasban vizet forralunk, teszünk bele sót, egy kanálnyi étolajat és a csomagoláson található főzési időt követve kifőzzük a tésztát.
  4. A lecsepegtetett tésztát kivajazott tepsibe öntjük, a tetejére rátesszük a sózott, kinyomkodott cukkinit.
  5. A tojást összekeverjük a tejföllel, a krémsajttal és a pirított szalonnakockákkal, jó krémesre keverjük, fűszerezzük ízlés szerint, majd ezzel a masszával egyenletesen lefedjük a cukkinit.
  6. 180 fokon kb 30 percig sütjük.










Megjegyzések, tapasztalatok:
- Önálló ételként is finom, de köretként is kínálhatjuk.
- Ihlet innen (módosítottam, szokás szerint :).
- Ez a mennyiség kis tepsihez jó, én dupla adagot használtam normál/nagy tepsihez.

2016. augusztus 10., szerda

Pizzoccheri - hagyományos recept

Hozzávalók (4 személyre):
  • 320 g Pizzoccheri
  • 160 g burgonya
  • 125 g kelkáposzta (vagy mángold vagy spenót)
  • 125 g vaj
  • 160 g félzsíros sajt
  • 100 g parmezán
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só
  • bors
Elkészítés:
  1. Egy fazékban sós vizet forralunk. Ha felforrt, öntsük hozzá a kockára vágott burgonyát és az apró darabokra vágott kelkáposztát. 
  2. 5 perc elteltével hozzáadjuk a Pizzoccheri-t. 
  3. Főzzük 12-15 percig, a vége felé egy külön serpenyőben kezdjük el a vajat olvasztani, és ebbe tegyünk egy gerezd fokhagymát felszeletelve.
  4. Egy szűrőkanállal kezdjük el kiszedni egy előmelegített sütőedénybe a burgonyás, kelkáposztás tésztát. Egy réteg tésztára szórjunk egy réteg reszelt sajtot és parmezán sajtot, majd folytassuk a tésztával, majd ismét a sajttal, folytassuk, míg elfogynak a hozzávalók.
  5. Végül öntsük rá az olvasztott vajat és jó alaposan keverjük össze az egészet.
  6. Frissen, melegen tálaljuk!
  7. Tálaláskor még hintsük meg parmezánnal és szórjunk rá őrölt borsot.










Megjegyzések, tapasztalatok:
- A Pizzoccheri egy olasz hajdinatészta.
- Olaszországból hoztam a tésztát és a dobozon található "Ricetta Tradizionale" volt az alap az étel elkészítéséhez (google translate a barátom, hisz olaszul volt), valamint segítségemre voltak az interneten talált videók is:
https://www.youtube.com/watch?v=MO3inqTtrUc
https://www.youtube.com/watch?v=UENcoB7IzWY
- Én nem rétegeztem egy külön edényben, hanem a tányérban kavartam össze tálaláskor. 
- A vaj és a sajtok mennyisége nekem picit soknak tűnt, nem is használtam annyit, de ezt a receptet lestem el a Pizzoccheri dobozáról, ezért így teszem közzé.

2016. február 28., vasárnap

Citromos, lazacos, mascarponés tészta


Hozzávalók:
  • 150 g lazac (1 szelet fagyasztott)
  • 250 g tészta (algás tönköly)
  • 250 g mascarpone
  • 1 citrom
  • metélőhagyma
  • étolaj
  • só
  • reszelt parmezán
Elkészítés:
  1. Kifacsarjuk a citrom levét. 
  2. Felaprítunk pár szál metélőhagymát, ízlés szerint lehet többet is.
  3. Sós, forró vízben elkezdjük a tésztát főzni (a zacskón levő előírás szerint).
  4. Kevés olajon megsütjük a lazacot, mindkét oldalán, közben fűszerezzük sóval. A lazacszelet egyharmadát levágjuk és késsel néhány darabba vágjuk, ezeket félretesszük. A lazac másik részét konyhai robotgépben felaprítjuk.
  5. Nagyon alacsony hőfokon felmelegítjük a mascarponét egy serpenyőben. Utána lehúzzuk a tűzről, hozzáöntjük a citrom levét, jól elkeverjük, majd hozzáadjuk az apróra zúzott lazacot és a metélőhagymát, majd visszatesszük összemelegedni.
  6. Közben ha megfőtt a tészta, akkor leszűrjük.
  7. Egy tálba öntjük a tésztát, rá a lazacos szószt, jól összekeverjük. Tetejére rakjuk a néhány nagyobb lazacdarabot és tálalhatjuk is.
  8. Mindenki a tányérjában ízlés szerint megszórhatja reszelt parmezánnal.

2016. január 30., szombat

Kukoricás-brokkolis csirke


Hozzávalók:
  • 250 g csirkemell
  • fél kukoricakonzerv
  • néhány rózsa brokkoli
  • 1 kis pohár tejföl
  • olívaolaj
  • só
  • őrölt tarkabors
Elkészítés:
  1. A csirkemellet kis kockákra vágjuk és serpenyőben olívaolajon megpirítjuk. Közben fűszerezzük sóval, borssal.
  2. Hozzáadjuk a kukoricát és egy maréknyi apróbb rózsáira szedett brokkolit.
  3. Jól átforgatjuk és pár percig pirítjuk együtt, majd hozzáadjuk a tejfölt. Ízlés szerint még fűszerezzük. Akkor van kész, amikor a tejfölt már kezdi felszívni a többi összetevő és a brokkoli még kicsit roppanós.
  4. Tésztával tálaljuk. 

Megjegyzések, tapasztalatok:
- Készíthetjük tejszínnel is.
- Kedvünk szerint szórhatunk a tetejére reszelt sajtot.

2015. július 29., szerda

Tonhalas csillagtök-ragu tésztával


Hozzávalók (4 adag):
  • 2 tonhal konzerv (320 g)
  • 1 vöröshagyma
  • 1 sárgarépa
  • 3 uborka
  • 1 kisebb csillagtök
  • 2 paradicsom
  • 1 fél paprika (csípős is lehet)
  • étolaj
  • só
  • őrölt bors
  • bazsalikom
  • 300 g tészta

Elkészítés:
  1. Az apró kockákra vágott vöröshagymát pirítsuk meg kevés étolajon.
  2. Adjuk hozzá a felkarikázott sárgarépát.
  3. A tonhal olajából öntsünk bele, majd adjuk hozzá a felkarikázott uborkát, felkockázott csillagtököt, a paradicsom- és paprikadarabokat.
  4. Fűszerezzük, adjuk hozzá a tonhalat, kavarjuk össze és fedjük le, hogy párolódjon. Figyeljünk, hogy a ragunk összetevői ne puhuljanak el teljesen.
  5. Közben főzzük ki a tésztát.
  6. Végül a leszűrt tésztát és a ragut keverjük össze vagy tálaljuk a ragut a tésztára halmozva.


2015. május 19., kedd

Sütőtökös tészta


Hozzávalók (kb 3 adag):
  • 210 ml-es üveg sütőtökpüré
  • 200 ml főzőtejszín
  • 2 ek tejföl (elhagyható) / kevés tej, ha túl sűrű
  • só
  • bors
  • szerecsendió
  • egyéb fűszerek ízlés szerint (pl. bazsalikom, zsálya)
  • 200 g szélesmetélt tészta
  • nagyon finom, de nem kötelező:
    • 100 g fekete erdő sonka
    • parmezán sajt
Elkészítés:
  1. A sütőtökpürét elkeverjük a tejszínnel és tejföllel, majd melegíteni kezdjük.
  2. Lassú tűzön addig főzzük, míg besűrűsödik (ez csak néhány perc), közben fűszerezzük.
  3. Megfőzzük a tésztát.
  4. A sonkát kockákra vágjuk és egy serpenyőben megpirítjuk.
  5. A parmezánt lereszeljük.
  6. Melegen összeforgatjuk a tésztát a szósszal, tetejére sonkakockákat és parmezánt hintünk, frissen tálaljuk.


Megjegyzések, tapasztalatok:
- Friss sütőtökből is készíthetjük. Nem szükséges előre megsütni, nyersen felkockázva kell megfőzni a tejszínnel. Kicsit több idő így az elkészítése.

2015. március 17., kedd

Tejfölös kacsazúza-pörkölt masnitésztával

Hozzávalók (4 személyre):
  • 750 g kacsazúza
  • 2 vöröshagyma
  • kevés kacsazsír
  • 1 dl paradicsomlé
  • piros paprika
  • só
  • őrölt bors
  • köménymag
  • 175 ml tejföl
  • 300 g masnitészta (farfalle)
Elkészítés:
  1. A megtisztított zúzákat felszeleteljük és vízbe áztatjuk, még jobb, ha kb 1 dl tejet is adunk a vízhez, ettől puhább lesz.
  2. A hagymákat felaprítjuk és üvegesre pirítjuk kacsazsíron.
  3. A leöblített zúzadarabokat a hagymához adjuk. Sózzuk, borsozzuk, köménymaggal is meghintjük és átpirítjuk a hagymás zsírban. Ezután hozzáadjuk a paradicsomlét, piros paprikát és lassú tűzön kb 2 órán keresztül rotyogtatjuk, időnként kevés vizet adva hozzá, ha szükséges.
  4. Amikor jól megpuhult, a szaftjából kiveszünk néhány kanálnyit és kikeverjük a tejföllel, majd folyamatos keverés mellett a pörkölthöz adjuk. 
  5. Még egyszer felfőzzük. Ha túl híg lenne a leve, lassú tűzön még főzzük 10-15 percig.
  6. Tésztával tálaljuk.
 


2015. március 11., szerda

Paradicsomos-kolbászos-gombás tészta


Hozzávalók (kb 3 adag):
  • 6 db közepes csiperkegomba
  • 1 hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 50 g parasztkolbász
  • 1 üveg (375 ml) koktélparadicsom - paradicsomlében eltéve (vagy friss koktélparadicsom és paradicsomlé)
  • 200 g spenótos tönköly nagykocka tészta (bio)
  • pici libazsír
  • só
  • frissen őrölt bors
  • reszelt sajt
Elkészítés: 
  1. A hagymát megtisztítjuk és kockákra vágjuk a fokhagymával együtt. A gombát is megtisztítjuk és felszeleteljük. A kolbászt apró darabokra vágjuk.
  2. Pici libazsíron a hagymát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a kolbászdarabokat.
  3. Amikor a kolbász zsírja is kezd kisülni, hozzáadjuk a gombát, jól elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt pároljuk. 
  4. Közben a tésztát is főzzük meg, kb akkorára időzítsük, mire a szósz is elkészül hozzá.
  5. A gomba kis idő múlva levet enged, de mire a nagyjából megpuhul, el is fő a leve. Ekkor adjuk hozzá a koktélparadicsomot és a paradicsomlét is. (Ha friss koktélparadicsomot használunk, akkor a gombával együtt adjuk az ételhez.)
  6. Addig főzzük tovább, míg a kívánt szószos állagot elérjük.
  7. Tálaláskor a tésztára halmozzuk a paradicsomos-kolbászos-gombás szószt, majd megszórjuk reszelt sajttal.

Megjegyzések, tapasztalatok:
Egyszerű és nagyszerű vacsora, mely a kamrában és hűtőben épp megtalálható alapanyagokból, és kirándulásról hazahozott madárlátta kolbászból készült. :)

2014. július 13., vasárnap

Tonhalas tésztasaláta



Hozzávalók (2 személyre):
  • 200 g durum fussili (orsótészta)
  • 160 g tonhal (natúr lében)
  • 1 konzerv kukorica
  • 1 nagyobb piros paprika (kaliforniai vagy kápia)
  • 1 citrom
Elkészítés:
  1. Megfőzzük a tésztát sós vízben.
  2. A paprikát megmossuk, kivágjuk a magházát és apró kockákra vágjuk.
  3. A leszűrt tésztát hideg vízzel átöblítjük, ezzel lehűtjük. Hozzáadjuk a paprika-kockákat, a kukoricát és a tonhalat, majd ráfacsarjuk a citrom levét.
  4. Jól összeforgatjuk és tálalhatjuk is, de behűtve még finomabb, mert összeérnek az ízek.

Megjegyzések, tapasztalatok:
- Nagyon gyorsan elkészül és finom.:)

2014. június 21., szombat

Tagliatelle citromos-petrezselymes vöröslencse-szósszal


Hozzávalók:
  • 150 g vörös lencse
  • 200 ml főzőtejszín
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • 1 pici hagyma (vagy 2 db újhagyma)
  • 1/2 citrom
  • olívaolaj
  • 250 g tagliatelle (vagy más tészta)
  • só
  • őrölt bors
Elkészítés:
  1. A vörös lencsét megfőzzük sós vízben.
  2. Egy serpenyőben kevés olívaolajon megdinszteljük a felaprított hagymát, majd hozzáadjuk a tejszínt és a vörös lencsét. Fűszerezzük sóval, borssal, hozzáfacsarjuk a citromlét és folyamatosan kavargatva felfőzzük. Végül az apróra vágott petrezselyemzöldet is hozzáadjuk és jól elkeverjük. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adjunk hozzá annyi vizet, hogy elérjük a kívánt sűrűséget, majd szükség esetén fűszerezzük újra.
  3. Közben megfőzzük a tésztát, időzítsük úgy, hogy egyszerre készüljenek el.
  4. Együtt, melegen tálaljuk.
Megjegyzések, tapasztalatok:
- Ez a mennyiség 3 normál vagy 4 kis adag körülbelül.

2014. április 22., kedd

Óriás kagylótészta paradicsomos cukkiniraguval töltve


Hozzávalók:
  • 24 db óriás kagylótészta
  • 2 db közepes méretű cukkini
  • 25 dkg darált hús (lehet csirke, pulyka, sertés, marha)
  • 7 dl paradicsomlé
  • 1 hagyma
  • olaj
  • só
  • őrölt bors
  • bazsalikom
  • parmezán (vagy más sajt)
Elkészítés:
  1. Először elkészítjük a ragut. A hagymát apró kockákra vágjuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk.
  2. Hozzáadjuk a darált húst. 
  3. Közben a cukkiniket megmossuk, ha még zsengék (vékony a héjuk), akkor nem is kell meghámozni, héjastul vágjuk gyufaszál vastagságúra, majd adjuk a húsos alaphoz.
  4. Öntsünk hozzá kb 2-3 dl paradicsomlét, fűszerezzük sóval, borssal, bazsalikommal, de akár más zöldfűszerekkel is (pl. majoránna, kakukkfű). Amikor elkészült, hagyjuk kicsit hűlni.
  5. A tészta főzővízébe sót és pici olajat teszünk. A csomagoláson feltüntetett főzési időt figyelembe véve a tésztát "al dente"-re főzzük (ne legyen teljesen puha). Ha elkészült leszűrjük és amint kihűlt annyira, hogy kezünkkel hozzáérhetünk, rendezzük el egy tepsibe a kagylóformákat megigazítva (ha szétnyílt, csavarjuk vissza).
  6. A kagylótésztákat egyenként töltsük meg kb 2 púpos kiskanálnyi raguval és helyezzük vissza a tepsibe. Ha túl sok tölteléket teszünk egy kagylóba, könnyebben szétnyílik, erre vigyázzunk, de azért ne maradjon üresen sem, mivel akkor kiszárad.
  7. Végül a megmaradt 4-5 dl paradicsomlével locsoljuk meg a kagylókat, jusson mindegyikbe pici és alájuk is töltsünk a tepsibe. 
  8. 180-200 fokon kb 20 perc alatt süssük meg. Sütőtől függ, hogy milyen hőfok és mennyi idő szükséges, a lényeg, hogy picit süljön át, ne tocsogjon a paradicsomlében, de ne száradjon ki. Amikor úgy látjuk, hogy már majdnem kész, szórjuk meg reszelt parmezánnal és még pár percre toljuk vissza a sütőbe.











Megjegyzések, tapasztalatok:
- Főzzünk inkább néhány darabbal több tésztát, mert főzés közben eltörhet néhány.
- Készíthetjük hús nélkül is ezt az ételt, de darált hús helyett használhatunk pl apróra vágott bacont vagy sonkát is, attól függően, hogy milyen alapanyagok állnak rendelkezésünkre.
- Paradicsomlé helyett tejszínes öntettel is készíthetjük.