Hozzávalók:
- 550 g fehér édesburgonya (nekem ilyen volt, de jó a narancssárga verzió is)
- 100 g magozott aszalt datolya (a puha fajta)
- 100 g barna rizsliszt
- 100 g darált törökmogyoró (mandula vagy dió is jó)
- 7 ek juharszirup
- 7 csapott ek karobpor (kakaót is használhatunk)
- pár ek tej
- Az édesburgonyát párolóedényben 20 perc alatt megpároljuk, majd pürésítjük az összedarabolt datolyával együtt. (Nekem nem voltak túl puhák a datolyáim, ezért pici tejet is kellett hozzáadnom, hogy sikerüljön pépesíteni.)
- A lisztet, darált mogyorót és karobport összekeverjük, hozzáadjuk a juharszirupot és 3 ek tejet, majd fokozatosan belekeverjük az édesburgonyás masszát. Simára keverjük a tésztánkat, mely igen sűrű állagú lesz.
- Sütőpapíros tepsibe simítjuk, 180 fokra előmelegített sütőben kb 30 perc alatt megsütjük.
- Hagyjuk kihűlni a tepsiben, hidegen szeleteljük.
Fehér édesburgonya |
Megjegyzések, tapasztalatok:
- Recept innen, kis módosításokkal.
- Én 7 púpos ek karobport használtam, de szerintem kicsit kevesebb is elég lenne, legközelebb csak csapott evőkanalakkal fogok tenni ebbe a mennyiségbe. Emiatt most szinte fekete lett a brownie-m.
- Kis méretű tepsihez elég ez a mennyiség: 17 * 17 cm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése