- füstölt házi sonka
- vöröshagyma
- babérlevél
- fekete bors
- A sonkát öblítsük le, majd áztassuk hideg vízben pár órát vagy akár egy egész éjszakát. (Ez mérettől függ, ha kicsike a sonka, akkor csak pár órát kell.)
- Főzés előtt a sonkát vegyük ki a vízből, ismét öblítsük le és tiszta edényben, tiszta hideg vízben kezdjük főzni. A víz bőven lepje el.
- A főzővízbe tegyünk egy hagymát és a fűszereket: borsot, babérleveleket.
- Miután a főzővíz felfőtt, kis lángon főzzük a sonkát, épp csak gyöngyözzön a víz.
- A főzési időre azt szokás tervezni, hogy annyi óra, ahány kg a sonka. De a tapasztalatom szerint ez onnantól számítandó, hogy a sonka már fő és inkább felfelé kerekítendő. Ha csont is van a sonkánkban, akkor mielőtt késznek ítéljük, próbáljuk meg a csontot kiszedni, ha elválik a hústól, akkor már meg van főve. Ha túlfőzzük, akkor fennáll a veszély, hogy szétesik. Ha nincs benne csont, akkor csak villával vagy hústűvel kell ellenőrizni.
- Ha a víz elfő, pótoljuk, mindig jól lepje el a víz az egész sonkát.
- Ha kész, hagyjuk a sonkát a saját levében kihűlni, így lesz igazán puha és omlós. Ha kihűlt, óvatosan emeljük ki a vízből és zárt dobozba vagy fóliával lefedve tegyük hűtőbe. Pár óra múlva, amikor teljesen lehűlt és megdermedt sokkal könnyebben, szebben szeletelhető.
- Húsvéti foszlós kaláccsal fogyasszuk.
Megjegyzések, tapasztalatok:
- A sonka főzőleve sokoldalúan felhasználható, ezért akinek van kedve eltehet belőle a fagyasztóba. Felhasználható például bableves, sólet készítéséhez vagy bármilyen ételhez, amihez füstölt hús
illik.
- Kötözött sonkára nem vonatkozik a leírás, azzal kicsit máshogy kell bánni és nem is ajánlom, hogy azzal próbálkozzunk, össze sem lehet hasonlítani egy igazi parasztsonkával!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése