Hozzávalók:
- 250 g lencse
- 100 g gersli
- 125 g parasztkolbász
- 1 nagy vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 közepes sárgarépa
- 1 evőkanál libazsír
- 2 evőkanál liszt
- só
- őrölt bors
- paprika
- 2 babérlevél
- A lencsét és a gerslit alaposan átöblítjük, majd bő vízben legalább néhány órát (vagy egy éjszakát) áztatjuk.
- A kolbászt felszeleteljük, a sárgarépát meghámozzuk és felkarikázzuk.
- A hagymát apró kockára vágjuk, a libazsíron megpirítjuk, hozzáadjuk a fokhagymaprésen átnyomott fokhagymát és a kolbászkarikákat is.
- Amikor kicsit kisült a kolbász zsírja, beleszórjuk a lisztet, jól elkeverjük, hogy ne legyen csomós.
- Hozzáadunk egy kevés vizet, továbbra is vigyázva, hogy a liszt miatt ne legyen csomós, majd a sárgarépával együtt fedő alatt pár percig pároljuk.
- A beáztatott lencséről és gersliről leöntjük a vizet, majd ezeket is a főzőedénybe öntjük.
- Fűszerezzük sóval, borssal, paprikával, babérlevéllel, jól összekavarjuk, adunk hozzá annyi vizet, hogy bőven ellepje és addig főzzük, míg a lencse és gersli megpuhul.
- Annyi vizet adjunk hozzá, amennyi szükséges, hogy a gersli és lencse megfőjön, de ne túl sokat, hogy tudjon a lé elfőni, ugyanis nem levest, hanem egytálételt főzünk. Persze levesnek is főzhetjük. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése