2014. május 11., vasárnap

Narancsos vörös lencse leves

Hozzávalók:
  • 25 dkg vörös lencse
  • 50 dkg sárgarépa
  • 1 nagy hagyma
  • (kókusz)olaj
  • 3 narancs
  • római kömény
  • gyömbér
  • koriandermag
Elkészítés:
  1. Apróra kockázott hagymát pirítunk (kókusz)olajon, majd hozzáadjuk a fűszereket (római kömény, koriandermag, gyömbér), átpirítjuk.
  2. Közben a sárgarépát felkarikázzuk, a fűszeres hagymához adjuk, jól átkeverjük és fedő alatt pár percig pároljuk.
  3. Felöntjük vízzel (kb másfél liter) és forrástól számított 10 percig főzzük.
  4. Ekkor az átmosott vörös lencsét a leveshez adjuk és addig főzzük, míg a hozzávalók megpuhulnak, közben sózzuk és még fűszerezhetjük.
  5. Amikor már majdnem kész, kifacsarjuk a narancsok levét és a leveshez adjuk. 2-3 perc múlva elzárjuk alatta a tüzet és tálaljuk.
Megjegyzések, tapasztalatok:
- Talán először furcsának tűnik a leves fűszerezése, de érdemes kipróbálni, mert nagyon különleges és finom! Először érdemes kevesebbet tenni a fűszerekből és kóstolás után még pótolni, egészen addig, amíg tökéletes lesz. :)
- Az elkészült levest botmixerrel pürésíthetjük, ha jobban szeretjük a krémleveseket.
- A recept forrása: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése